2015. november 25., szerda

MŰVÉSZETEK HETE - Tündöklő tehetségek nyomában



A VERSENY LEZÁRULT!


Sziasztok kedves bóklászók, akiket erre hozott a kurzor nevű, esetünkben sorsfordító tárgy! :)
Mindenki jó valamiben. Egyesek a leírt soraikkal kápráztatják el emberek ezreit, míg mások az ecsetvonások mestereiként szemet gyönyörködtető festményeket alkotnak. A mai tehetségek gyakran nem kapják meg azt az elismerést, amelyet megérdemelnek, egyes esetekben az is előfordul, hogy elítélik a művészeket a személyiségük miatt. Így hát magától értetődő, hogy a kevésbé ismert alkotóknak szükségük van egy esélyre, amelynek köszönhetően szabadon engedhetik képzelőerejüket, érzelmeiket, gondolataikat. Pontosan ezért hoztuk létre ezt az eseményt, a MŰVÉSZETEK HETÉT!
 

Bloggertársaimmal úgy döntöttünk, hogy rendkívüli versenyt rendezünk itt, a Demigod Critcs oldalon. Ezúttal nem egy újabb sablonos blogbeküldős-oklevélosztós hacacáréval állsz szemben, ez egy művészeti megmérettetés, melynek keretében arra kérünk benneteket, hogy a 7 általunk megadott művészeti kategóriában pályázzatok. A verseny célja, hogy kevésbé ismert tehetségeket fedezzünk fel, és mutassunk meg a nagyvilágnak. Bárki nevezhet, nemtől, életkortól, bőrszíntől és hírnévtől függetlenül, csak egy fontos dolgot tartsatok be: SAJÁT alkotással induljatok!
Beküldési határidő: legkésőbb december 27-e éjfélig.
Érdekel a dolog? Akkor lássuk a kategóriákat...

Kategóriák:

1. Fotózás
  • Küldj be minimum 1, maximum 10 képet tetszőleges méretben és minőségben,
  • Témalehetőségek: a) természet, b) város-civilizáció, c) a kettő viszonya d) tetszőleges,
  • A fotókat egyediség, látvány és mögöttes tartalom alapján bírálja Sz. Szoni (Nikon7 verseny döntősei közé behívott fotóspalánta, képeit Instagramon itt csekkolhatod).

2. Novella
  • Minimum 1 oldal, maximum 6 oldal terjedelmű, Times New Roman 12-es betűtípussal, normál sorközzel és margóval írt munka,
  • Ha nem érsz rá külön erre az alkalomra írni valamit, egy régebbi, tetszőleges témájú művel is pályázhatsz,
  • Jó lenne ha lehetőleg téli témájú írásokat küldenétek, amikben szerepel a következő mondat: ,,Arcára hópelyhek tapadtak, fekete hajtincseit jeges szél fújdogálta. Kék szemei mintha megfagytak volna, úgy fúródtak a fehér tájba. "
  • A novella képekkel, montázsokkal, idézetekkel (forrásmegjelölés legyen!) bővítése engedélyezett, 
  • Ebben a kategóriában maximum 3 munkát nevezhetsz,
  • A novellákat a Demigod Critics és Skyscraper Blogdesign híres kritikusa, Sophia S. Argent értékeli.

3. Kisfilm/ trailer
  • Beküldhetsz tetszőleges bloghoz tartozó trailert, ami úgy érzed, hogy jól sikerült, és az elmúlt fél évben készítetted, 
  • Ebben a kategóriában max. 3 munkát nevezhetsz,
  • Általad forgatott kisfilmet, összevágott képkockákat, tényleg bármit szabadon,
  • A kategória fő zsűrije Joy McKenzie , nagy filmimádó és Demigod Critics kritikus.
4. Rajz
  • Szintén a) természet, b) város-civilizáció, c) a kettő viszonya, d) általad választott témában pályázhatsz saját rajzzal, festménnyel, tetszőleges technikával készült munkával, 
  • Ebben a kategóriában max. 5 munkát nevezhetsz,
  • A döntőbíró Elizabeth A. Slattery, a Demigod Critics fejléces és kritikus mindenese, aki igazán konyít a színekhez.

5. Vers
  • Ebben a kategóriában általad írt, maximum 2 oldalas munkákat várunk (Times New Roman 12-es betűtípussal, normál sorközzel és margóval írva),
  • Nem kell feltétlenül rímelnie, lehet slampoetry, vagy egyéb prózai formájú mű is,
  • Ebben a kategóriában max. 5 munkát nevezhetsz,
  • Munkákat megítéli: Sz. Szoni.

6. Fejléc
  • Küldj el egy általad készült fejlécet, ami jó minőségű,
  • És/vagy ha szorgalmas vagy, készíts az alábbi megrendelésre fejlécet bármilyen képszerkesztővel: ,,Egy pirosas-narancsos, őszies hangulatú fejlécet szeretnék, ami 1000 képpont széles, 550 képpont magas, szerepelnek rajta bögrék, gőzölgő tea, levelek, könyvek és egy vörös hajú lány. Ne legyenek éles határai, hanem fokozatosan halványuljon el a széle." 
  • Ebben a kategóriában max. 3 munkát küldhetsz,
  • Fő zsűri: Elizabeth A. Slattery.

7. Kritika
  • Az írásod lehet blog-, könyv-, vagy filmkritika, bármilyen alkotásról,
  • Az egyetlen megkötés, hogy a kritika szeptember 15.-e utáni legyen, 
  • Ebben a kategóriában max. 2 munkát küldhetsz,
  • Elbírálja: Joy Mckenzie.

Ha bármelyik kategória felkeltette az érdeklődésedet, jelentkezz saját alkotásoddal a demigodcritics@gmail.com-on december 27. éjfélig.  Jelentkezésed akkor érvényes, ha betartod a követelményeket, és kirakod az alábbi jelentkezési lapot jól látható helyre az oldalsávodba, erre a bejegyzésre mutató linkkel. Akár az összes művészeti ágban pályázhatsz, ha kedved tartja. A nyerteseket nem értesítjük külön-külön, tehát feliratkozni érdemes!!! Kérdéseket feltenni kommentben, vagy e-mailen lehetséges.
Jelentkezni CSAK e-mail-ben lehet!

Díjazás

Az eredményhirdetés egy ünnepélyes, egy hetes rendezvény keretében zajlik, a december 28-tól január 3-ig tartó héten. Minden nap egy kategóriát értékelünk ki, fotó, novella, kisfilm, rajz, vers, fejléc, kritika sorrendben.
Mind a 7 kategóriában 3 dobogós lesz, így összesen 21 ember szerezheti meg az értékes jutalmakat. Minden résztvevő emléklapot, a legjobbak pedig oklevelet kapnak. Ha nagyon szoros a mezőny, különdíjasokat is választunk. A díjak a következőek:


1. Helyezett: interjú a nyertessel a Szonidea blogon + fejléc / kritika / trailer, és hirdetés az oldalsávban 3 hétig.


2. Helyezett: 2 hétig hirdetés az oldalsávban + kritika/ fejléc.


3. Helyezett: 1 hétig hirdetés az oldalsávban + ajándék montázs.



Különdíjas: 1 hétig hirdetés az oldalsávban.

Remélem felkeltette az érdeklődéseteket ez a kezdeményezés! Lehet, hogy kitűnően tehetséges vagy mondjuk rajzolásban, és benned lapul a lehetséges ,,Hét festője"?
Várjuk a jelentkezésed,
Üdv: A Demigod Critics csapata (Joy, Elizabeth, Sophia és Szoni). ;)

43 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Az egyik lánynak készítettem egy videót, és írtátok neki, hogy nevezzen be vele:) Viszont én már szemezgettem a versenyt, és egy másikkal szerettem volna nevezni, most pedig nem tudom eldönteni, hogy melyik videót küldjem be, mert pont ez a kettő a kedvencem. Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e két videóval nevezni?
    Válaszotokat előre is nagyon szépen köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ramóna! :)
      Nyugodtan nevezd be mind a 2 trailert, kíváncsian várjuk őket! ;)
      Sok sikert,
      A Demigod Critics csapata

      Törlés
  2. Kedves Bloggerek! Az én kérdésem az lenne, hogy a pályázatra beküldhető-e már korábban írt / fényképezett stb. mű, amit a saját blogomon már publikáltam.
    Köszönöm a meghívást!
    B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen, régebben írt/készített munkákkal is nevezhetsz, csak kritika esetén szeptember óta kell készüljön a munka, de többinél nincs ilyen megkötés! :)
      Sok sikert,
      a Demigod Critics csapata

      Törlés
  3. Sziasztok!
    Nekem az lenne a kérdésem, hogy a kritikánál minek kell meglennie? Mármint van valami különösebb feltétel? És ugye lehet blogról, de milyenről? :D Elég szűkszavúak voltatok ott :$
    xo Peetagey Smile

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerettük volna teljesen szabaddá tenni a kritikás szekciót, ezért ennyire kevés az infó. :D Igazából ha blogról írsz, akkor főként történetes vagy vegyes/ajánlós blogokról várjuk a véleményed, teljesen kötetlen formában, így nem kell külön erre az alkalomra dolgozni. ;)

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Szia. Köszi a meghívást és indulnék is egy novellával. :) Lenne egy kérdésem. Én csak úgy szoktam irogatni otthon, nem teszem fel sehova meg semmi. Azzal lehet nevezni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, nyugodtan nevezhetsz nem közzétett novellával is! :)

      Törlés
  6. Szia! Ha jól értem fejléc kategóriában nem kötelező a rendelés?

    Köszi a választ!

    xxKathine W.

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!
    Szeretnék nevezni egy novellával és egy verssel, persze ha lehet. Nem sokára küldöm az e-mailt.
    Puszi Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönjük, hogy nevezel, természetesen lehet. :)

      Törlés
  8. Sziasztok,

    Köszi a meghívást, ezzel a kritikámmal szeretnék jelentkezni a versenyre:
    http://teazosarok.blogspot.hu/2015/11/kritika-lelekvandor.html

    Üdv.: Luna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönjük szépen a jelentkezésedet, csak kérlek írj e-mailt is nekünk, hogy mivel szeretnél nevezni stb., ugyanis csak ott fogadjuk a nevezéseket. Köszönjük! :) :3

      Törlés
  9. Szia, már kétszer is írtál nekem, és köszönöm a meghívást, de nem igazán találtam magamnak kategóriát, amiben indulhatnék. Írtad, hogy a vers kategóriában számítasz rám, de a verseim az egyik könyvemhez íródtak, tehát annak, aki nem olvasta, nem igazán mondanak semmit, így nem is hiszem, hogy lenne esélyem, pl olyan művek mellett, amik általános témáról szólnak, és mindenki megérti.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Semmi gond, azért köszönjük, hogy benéztél! :)

      Törlés
    2. Ez egyben egy kérdés is volt, hogy ez így probléma lenne-e :D Ha nem igazán értitek a vers mondandóját...

      Törlés
    3. Ha nem nagyon értjük, az sem gond. Kb. biztosan meg tudjuk fejteni, mit is akar üzenni, szóval ha gondolod, nevezhetsz is :)

      Törlés
  10. Sziasztok! A fejléc kategóriában két lehetőség van egy teljesen szabad, meg egy rendelésre keszülő, lehet mind a kettővel nevezni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igen, természetesen mindkettővel nevezhetsz :)

      Törlés
  11. Köszönöm a meghívást!

    Kritika és novellaírásra is szeretnék jelentkezni.
    Kérdésem az lenne, hogy a novellánál megadott idézet kötelező-e? Szívesen írok a télről, de ennek a résznek kötelező-e? Csak mert van egy ilyen témájú sztorim, és azt nem szívesen írnám át, nagyon szeretem. :)
    Persze ha kötelező, akkor írok egy másikat a beküldési határidőre.:)
    Puszi, Agatha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ezzel az idézettel csak utalni szerettünk volna rá, hogy téli témájú novellákat várunk, de ha már van egy régi kis történeted, természetesen azt elfogadjuk az idézet nélkül is, nyugodtan nevezhetsz azzal :)

      Törlés
  12. Sziasztok!:) 3 traileremmel szeretnék benevezni, melyet a http://csillaghullas.blogspot.hu/ blogon találhattok meg jobb felül, az OLDALAK címszó alatt.
    1. Váratlan trailer
    2. Felejthetetlen nyár trailer
    3. Váratlan karácsonyi előzetes
    Köszi a lehetőséget!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Kérlek írj emailt, és rakd ki a jelentkezési lapot a blogodra, hogy fogadhassuk a jelentkezésedet. :)
      Köszi, ha megkönnyíted a munkákat,
      A Demigod Critics csapata

      Törlés
    2. Bocsi, hogy közbe szólok, de Betti, nem rontottad el a linket? Mert rendeltél tőlem kritikát (lassan eljutok hozzád, ígérem!), és nekem csillagOK hullása van a linkben, és úgy tudom, hogy ez a te blogod: http://csillagokhullas.blogspot.hu/
      Szólj, ha tévedek, azonnal javítom a hibát akkor :$

      Törlés
    3. Peetagey Smile, igazad van, az a helyes link. :) És Betti, köszönjük, csak kérünk, írj e-mail-ben :)

      Törlés
  13. Hali :*
    A nevem Greňo Linda, és szeretnék 3 előzetesemmel jelentkezni. Itt vannak a linkek:
    https://www.youtube.com/watch?v=n1Y4PPSl3KU
    https://www.youtube.com/watch?v=6aTIZOCs5jA
    https://www.youtube.com/watch?v=54QEZUFobng
    Előre is köszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Arra kérünk írj e-mailt, hsizen csak ott lehet jelentkezni ;) :)

      Törlés
  14. Sziasztok! Szeretnék egy novellámmal nevezni! Romantikus, remélem nem baj ha nincs benne az a mondat ez még egy régebbi írásom. Köszönöm a lehetőséget!
    http://gyemant-sziv-andiszabo.blogspot.sk/2015/12/az-utolso-level_13.html

    Ölel:
    Andi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem gond, ha nincs benne az idézet, amit megadtunk. :) Csak arra kérünk jelentkezz e-mail-ben :) ;)

      Törlés
  15. "Kirakod az alábbi jelentkezési lapot jól látható helyre az oldalsávodba, erre a bejegyzésre mutató linkkel."

    Ezt elmagyaráznátok, ha meg kérem szépen mert nem igazán értem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak annyi, hogy ki kell raknod a jelentkezési lapot az oldalsávba. ;)

      Törlés
    2. És a kép URL-jének a bejegyzés linkjét kell megadni, hogy ha valaki rákattint, akkor ezt az oldalt, vagyis bejegyzést nyissa meg :) Remélem érthető voltam :D :))

      Törlés
  16. Sziasztok!
    Köszönöm a meghívást :) Szívesen neveznék, de még nem tudtam dönteni melyik kategóriában. Hamarosan küldöm az alkotásomat.

    Köszönettel: Viki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönjük szépen, izgatottan várjuk az e-mail-t :) :D

      Törlés
  17. Sziasztok. Szeretnék jelentkezni novellával és verssel. Remélem még nem késő.
    A jelentkezést mindjárt kirakom. Hamarosan küldöm az alkotásokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Egyáltalán nincs késő, csak e-mail-ben jelentkezz! ;) :)

      Törlés
  18. Válaszok
    1. Szia! :) Már nézzük is! Köszönjük a nevezést! :)

      Törlés