2015. október 12., hétfő

§ Új kritikaíró érkezik a fedélzetre §

Sziasztok, drága olvasóink!
A mai nap alkalmával véget ért a jelentkezés a kritikaírói posztra. Négy elszánt, lelkes kritikaíró ajándékozta meg társaságunkat egy-egy kedves levéllel. Lelkesedésüket mind nagyon-nagyon szépen köszönjük, hisz a hirdetés közzététele előtt még csak álmodni sem mertünk arról, hogy akadni fognak majd ilyen bátor kritikaírónak jelentkező emberkék. De kellemes meglepetésünkre négy tehetséges lánytól kaptunk a kezünkbe profi és lényegretörő kritikákat. Egyik versenyzőnk még nem küldte el hozzánk kész munkáját, de természetesen őt is bevárjuk. Teljes mértékben megértjük, hogy a blogolás mellett számtalan dolgotok akad, hiszen jómagunk is a bloggervilágon kívül az iskola padjait koptatjuk. Az utolsó kritika elkészülését is türelmesen megvárjuk, majd közös megbeszélés útján döntünk a szempontok alapján. Tehát az is könnyedén előfordulhat, hogy a közeljövőben egy újabb kritikaíróval fog gazdagodni a csoportunk.
Na de nem is szeretném itt pusztán növelni az izgalmat. Mint azt mindenki tudja, egy versenyben soha nem lehet két első helyezett, még akkor sem, ha a jelentkezők egytől-egyig nagyon tehetségesek. Sajnos ez nálunk sem lehetett másképp, így aztán nagy fejtörések és hezitálások árán sikerült kiválasztanunk egy nagyszerű kritikaírót. De mielőtt még bejelenteném a szerencsés kiválasztott nevét (és hogy fokozzam kissé a feszültséget), társszerkesztőm és jómagam nevében szeretnénk megköszönni minden kedves jelentkező munkáját! Nagyon hálásak vagyunk nektek, és őszintén kijelenthetjük, hogy lelkesebb és tehetségesebb kritikaíró-palántákkal még nem találkoztunk pályafutásunk során. Mint a közeli, mint a távoli jövőben nyugodtan fordulhattok hozzánk segítségért, legyen az kritika, vagy esetleg pár kisegítő jótanács. És ha esetleg ismételten új szerkesztőt keresünk magunk mellé, elsősorban titeket fogunk értesíteni. Még egyszer millió köszönet a fáradozásaitokért! 
Híres-nevezetes, új kritikaírónk pedig nem más, mint Sz. Szoni a csodálatos Szonidea blog vezetője. Ügyes munkájáért szívből gratulálunk, amellyel sikerült elnyernie a rokonszenvünket az írása iránt. Új kritikaírónknak tiszta szívből gratulálunk, és őszintén reméljük, hogy a jövőben egy összetartó közösséget építhetünk fel vele. :)
Még egyszer nagyon szépen köszönjük a jelentkezést név szerint: Gaby-nak, Dakota Goldberg-nek és Joy McKenzie-nek, akitől határtalan türelemmel várjuk a kritika érkezését. És nem utolsó sorban örömmel fogadjuk be szűk, szerető kis társaságunkba Szonit!
Millió puszi és köszönet nektek! :)


~ A Demigod Critics szerkesztői ~

1 megjegyzés:

  1. Sziasztok! :) Facebookon nem tudok írni, de nagyon köszönöm és én is remélem, hogy jó csapat leszünk! :3
    Puszi: Szoni <3

    VálaszTörlés