Elérkeztünk a Művészetek Hete verses kategóriájának eredményhirdetéséhez. Először is szeretném megköszönni minden nevezőnek, hogy elküldte a verseit, igazán örült a szívem, annyi jó dolgot olvashattam. Viszont a hatalmas verskötegek megnehezítették a dolgomat, a legjobbakat még csak-csak kiválasztottam, de a sorrendet eldönteni felettébb nehéz volt, mert mindegyik alkotás teljesen más stílusú, témájú, így nagyon szubjektív a döntéshozás. A dolgomat ezentúl nehezítette, hogy az egyik díjazott visszalépet, ezért sajnálatos módon, csak 2 db nyertesünk lehet.
1. helyezett: Poór Tamás
Poór Tamás: Lábnyomok
Nehéz teher a kereszt, mit idáig a vállamon vittem
Csak magamban hittem... Most már tudom, hibáztam
Eltűntél a fényképről, míg én a tükörképemmel vitáztam
Itt senki sem hibátlan! A tökéletes is csak álca...
Lepel mögé bújt varázs. De megint eltörik a pálca...
Lehetőség kell? Itt a tálca! Veszteglő szabad préda
A neved falakra írtam egyszer, de már elkopott a kréta
Örök álomképként kísért néha... Elmúlni csendben, szépen...
Majd akkor, ha megtaláltam helyem újra az égszínkékben
Hogy legyen helyem a mindenségben, átkúszok a tébolyon
Ahol minden az én hibám... Ahol minden démon vérrokon!
Ott minden nap ér pofon, ez is csak rémisztő délibáb
A rádió is halkan súgja: Nem éri meg várni rád!
De a fájók is szép hibák, költői a hasonlat
Rozoga repedt szíven, mit kőműves be vakolhat
Nem teszem le a tollat! Ha nincs papír én kőbe vésem
Hogy nem létezik szerelem, de akit szerettem, visszakérem...
Megint ezüst az érem, még mindig végighasít a célszalag
Szembe jön pár fájó emlék, mert ami itt volt, itt marad
Ami feszül szétszakad... Csak múló szavak és imák...
A szíved újra felé mennék, kezemben szál hóvirág
Csukott ajtók, vak világ... De meglátsz ha szemeid kinyílnak
Én sosem voltam az igazi, de mindig melletted voltam hamisnak...
Őszintén gratulálok az első helyezettnek! A neki jutó díj pedig nem más, mint: interjú a Szonidea blogon + fejléc / kritika / trailer, és hirdetés az oldalsávban 3 hétig.
2. helyezett: Dorothy Large
A
dobogó második fokára Dorothy léphet fel, melankolikus verseivel nem
véletlenül nyerte el ezt a kitüntetést. Az egyik legérzékletesebb írása
szerintem az Egy haldokló üzenete c., amit továbbgörgetve olvashattok.
Dorothy Large: Egy haldokló üzenete
Ide zuhantam én, ide le,
Zord és sötét eme
Vadvilág.
Az idő is oly lassan halad,
hogy megunja posztját a nap
míg a hold átveszi helyét,
az égnek páholyán,
szomorúan, s mogorván.
De a fény is oly hideg,
az ölelés metsző és rideg,
a szép szavak is fájdalmasak,
a szellők is mind ártalmasak,
a testem is oly álmatag.
Halvány körvonalnak látom,
mint befejezetlen festményt a vásznon,
melyet elvetettek,
s a szoba sarkában felejtettek.
De el is tűnik hirtelen,
mint egyszerű hiedelem,
mese és legenda,
úgy lépek tovább rajta,
s nem várok már csodákat,
nem látom már csodásnak,
az eddigi gyönyörű léteket,
mert nem élvezem már magát,
az Életet.
Gyönyörű,
csattanós ez a vers, amely nagyon mély lelki fájdalomról árulkodik.
Tetszik, hogy merész és kötetlen a forma, bár a rímek néhol elég
egyszerűek, megvan a maga varázsa ennek az írásnak. A sorok
hosszúságának aszimmetrikus váltakozása külön belső feszültséget okoz,
nagyon átélhetővé teszi a nyomorúságos helyzetet, amit a kötőnő leír.
Óriási elismerésem, szép munka!
Dorothy díja: 2 hétig hirdetés az oldalsávban + kritika/ fejléc.
Ezennel
befejeződött a Művészetek ,,Hete" (ami sajnos úgy fest, hogy ,,Hónapja"
lett hét helyett, a sok csúszás miatt). Köszönjük mindenkinek a
részvételt, bátran rakjátok ki az emléklapot az oldalatokra. ;) Ha
elemzést/tanácsot szeretnétek a munkáitokról, írjatok nyugodtan az
e-mail címünkre, szívesen segítünk! Valamint továbbra is aktív a
kritika, fejléc, és már a design rendelés is.
Szép napot csantaváim,
Üdv: Szoni <3
Köszönöm! Igazán megtisztelő... :)
VálaszTörlés